Statue tourSomogyi Sándor: Gönczy Pál mellszobraSomogyi Sándor: Gönczy Pál mellszobra (1910. szept. 4.)
Helyszín: Hősök tere – Református templom kertje
Az alkotóról:
Somogyi Sándor (Gyulaháza, 1881. 05. 16. – Budapest, 1960. 05. 04.) szobrász, éremművész
Rajztehetségét a Szabolcs megyei múzeumalapító orvos, Jósa András fedezte fel, az ő támogatásával tanult kerámiakészítést Ungvárott.
1900 és 1903 között az Iparművészeti iskola növendéke, ahol mesterei Mátray Lajos és Lóránfi Antal voltak. 1903-ban az Iparművészeti iskola II. díját nyerte el. 1904 és 1907 között a párizsi Julien Akadémián tanult, mesterei Landowski és M. Vernet. 1907–16 között Debrecenben dolgozott, ahol 1920-tól élt a Százados úti művésztelepen.
Korai művei az érett szecesszió remekei (debreceni síremlékek, épületszobrok, kisplasztikák). Az 1920as évektől neobarokk jellegű szobrokat készít, az 1940-es évektől pedig szürrealista pasztelleket festett.
Egyéni kiállítása volt 1947-ben a budapesti Művészházban. Csoportos kiállításai többek között 1950-ben a Műcsarnokban (I. Magyar Képzőművészeti kiállítás), valamint 1965-ben a Magyar Nemzeti Galériában (Százados úti művésztelep jubileumi kiállítása).
Köztéri művei:
Művek közgyűjteményekben: Déri Múzeum, Debrecen; Jósa András Múzeum, Nyíregyháza; Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Az alkotásról:
Hajdúszoboszló legkorábbi köztéri szobra, mely a város híres szülöttét, a pedagógus, oktatáspolitikus Göncz Pált ábrázolja. Az alkotó korai alkotása, mely az érett szecesszió jegyeit viseli magán. Eredeti helyén és talapzatán áll ma is, utóbbit márványlapokkal fedték le. A régi talapzaton fekete-arany betűkkel szerepel a pedagógus neve.
Gönczy Pál (Hajdúszoboszló, 1817. 12. 26. – Karácsond, 1892. 01. 10.) pedagógus, művelődésügyi politikus, a magyar népoktatásügy kiemelkedő képviselője. Hajdúszoboszlón született Szabolcs megyéből beköltözött kálvinista nemesi család sarjaként, Gönczy János városi tanácstag, gazdálkodó és Sári Judit gyermekeként. Elemi és gimnáziumi iskoláit Szoboszlón végezte, ezután 1834-től kezdve a debreceni főiskolán filozófiát és jogot végzett. Másfél évig Arany János osztálytársa és barátja volt. Emiatt a későbbi költő többször járt Szoboszlón a Gönczy család vendégeként.
A frissen végzett pedagógus 1838-ban a Bihar megyei Köbölkút iskolájában lett rektor, rövidesen viszont ugyanitt a Saárossy, majd Gálospetriben a Dráveczky családnál házi nevelőnek állt. Ezalatt kertészeti, gazdálkodási ismereteket, tapasztalatokat is szerzett. Ennek elméleti és gyakorlati kérdéseivel később is szívesen foglalkozott.
A reformkor eszméinek lelkes híve volt. Tapasztalatszerzés céljából 1844-ben svájci tanulmányútra ment. Az itt szerzett tapasztalatokat Karap Sándor váltótörvényszéki bíró és annak sógora, Diószegi Sámuel volt bécsi kereskedő Zeleméren alapított szegény- és árvanevelő intézetében hasznosította külföldön szerzett tapasztalatait. 1845-ben nyílt meg az intézet 20 holdas gyakorló területtel. A gyermekek elméleti ismereteit mezőgazdasági és iparos gyakorlati tudnivalókkal és foglalkozásokkal egészítette ki (kertészet, selyemhernyó tenyésztés, szabó, cipész és asztalos mesterség). Az intézet 1849-ig állt fenn: a szabadságharc leverésére behívott orosz hadsereg feldúlta.
Az 1848-as forradalom és szabadságharc eseményei megtörték pedagógiai munkásságát: nemzetőrtiszt lett. A szabadságharc leverése után felesége, Végh Jozefina visszavonult Gálospetriben lévő otthonába. Gönczy az érmelléki Kolyban szerzett egy kis birtokot, ahol nevelőintézetet nyitott. Szőnyi Pál meghívására Pesten 1850 őszén segédigazgatói és tanári állást vállalt. 1952 őszén már különálló tan- és nevelőintézetet alapított. Újságokban és folyóiratokban számos pedagógiai témájú írása jelent meg. A Magyar Tudományos Akadémia 1858. december 15-én választotta meg levelező tagjának.
A reformátusok országos tanügyi bizottságának tagjaként élete végéig részt vett az egyetemes református egyház, kiemelten a dunamelléki egyházkerület tanügyeinek vezetésében.
A kiegyezést követően, 1867. június 16-án báró Eötvös József osztálytanácsosnak nevezte ki a vallás- és közoktatásügyi minisztériumába. Nagy szerepet vállalt az 1868. évi népiskolai törvény megalkotásában és megvalósításában. Fontosnak tartotta az elmélet gyakorlati oldalról törtnő megvalósításának elősegítését, ezért tanulmányokat és ABC-s olvasókönyvet írt, valamint a földrajzoktatást és a természetrajz-tanítást segítő szemléltető eszközöket (térkép, földgömb, gyűjtemények) szerkesztett és állított össze, tervezett iskolaépületet és iskolapadot.
Az 1872-ben alapított Magyar Földrajzi Társaság egyik alapító tagja. Rövid ideig a Fűvészkert igazgatója is volt; több facsemete ültetésével járult hozzá a Füvészkert újjászületéséhez. Emellett több természettudományi és földtani társaság, a Magyar Gazdasági Egyesület, és a protestáns irodalmi társaság alapítótagja.
Tréfort Ágoston minisztersége idején a népoktatással foglalkozó ügyosztály vezetője, majd államtitkár volt. 1874-ben miniszteri tanácsossá nevezték ki. Munkássága során többször képviselte a magyar pedagógusokat külföldön. Részt vett a bécsi és a párizsi világkiállítás magyar osztályának rendezésében. Érdemeiért megkapta a Szent István-rend és a Lipót-rend kiskeresztjét, valamint kinevezték a Vaskorona-rend III. osztályú lovagjává és a francia Becsületrend tisztjévé.
1888 májusában munkásságának 50. évfordulóján jubiláris ünnepséget rendeztek neki, és címzetes államtitkárrá nevezték ki. Következő évben, 1889 őszén ment nyugdíjba, érdemei elismeréseképpen Ferenc József király a főrendi házba való kinevezéssel jutalmazta. A Heves megyei Karácsondon lévő birtokára vonult vissza, ahol haláláig gazdálkodott.
Felhasznált források:
A művész további, Hajdúszoboszló megtekinthető alkotásai:
