mikor? hol?

hétfő kivétel minden nap
10–18 óráig


FŐÉPÜLET
Bocskai u. 12.
MÚZEUMI GALÉRIA
Bocskai u. 11.
NEMZETKÖZI MODERN MÚZEUM
Bocskai u. 14.
NÉPMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS
Bocskai u. 21.


elérhetőségeink, térkép »

Cseh Gusztáv grafikái

A kiállítás részleteA kiállítás részleteCseh Gusztáv (1934-1985) erdélyi grafikusművész. Szülővárosában, Kolozsvárott végzett képzőművészeti főiskolát. 1960-ban vett részt először csoportos kiállításon, első egyéni kiállítása 1965-ben volt. Hajdúszoboszlón 1989 óta láthatók művei, kiállítása 1999-ben költözött át a Szoboszlói Galéria épületébe, ahol ma is látható a tusrajzok, rézmetszetek mellett két sorozata.

helyszín:
Múzeumi Galéria, Bocskai u. 11.

nyitva tartás:
április 1–október 31.: K–V 10–18 ó
november 1–március 31.: K–V 10–16 ó


A Hatvan főember c. rézkarcsorozat Erdély szellemi nagyságainak az arcképcsarnoka. „Az erdélyi magyar szellemi élet Pantheonja". Ahogyan László Gyula megfogalmazta, „ők emelték európai színvonalra nálunk a tudást és a tájékozódást, ők nevelték népünket »nem középiskolás fokon«"

A művész kisfia számára készítette ezt az arcképcsarnokot, hogy tudja, kik legyenek a példaképei. A grafikák többsége korabeli, hiteles ábrázolás alapján született.

A művész így írt a sorozatról:

„Egy album lapjai ezek a rézkarcok, amit nyolcéves fiam kapott tavaly ajándékba, bőrbe kötve, ezüstcsatokkal ellátva és dedikálva. Így akartam figyelmébe ajánlani elődeinket, szellemi nagyjainkat, és ugyanakkor valami maradandót hagyakozni rá örökül. Egy könyv, amely egy személynek készül.

A Jeles házak sorozat egyik darabjaA Jeles házak sorozat egyik darabjaNem az én kitalálásom; az előzmény Kós Károly Ida-könyve. Ez adta az ötletet, a kedvet, hogy magam készítsek el egy olyan könyvet teljes egészében, műhelyemben reszelt szélezéssel, szennylappal ellátva. Az anyagot magam válogattam legjobb tudásom és ízlésem szerint, de Benkő Samu, Jakó Zsigmond, Kányádi Sándor tanácsait szívesen vettem. A szellemes plakátszöveget egyébként Benkő Samunak köszönhetem. Didaktikai szempont is vezérelt az arcképcsarnok összeállításában; voltaképpen kultúrtörténeti képeskönyvnek szántam, amit a fiatal nemzedékek is haszonnal tanulmányozhatnak. (...)

Én ezt a munkát hűséggel vállaltam; türelemmel, szívós munkával végeztem. Mintegy szolgálatként. Szerintem nem az volt a fontos, hogyan, miként látom én klasszikusainkat, jeles személyiségeinket, hanem, hogyan maradtak fent, hogyan élnek a mi tudatunkban. Feladatom csupán az volt, hogy egységes méretű másolatban készítsek egy sorozatot. Minden esetben az általunk legismertebb, legjobban belénk rögződött ábrázolást vettem mintának. Az anyaggyűjtés nem volt könnyű, előfordult, hogy kétszer másfél méteres festmény, töredezett repro, esetleg Becsben őrzött rézkarc rossz állapotban lévő másolata szolgált alapul.

A kivitelezést tulajdonképpen 1975-ben kezdtem el, s két évre rá fogtam hozzá az arcképek rézre karcolásához. Ez kb. három évig tartott. Maga az ötlet persze jóval régebbi; olvasmányaim s barátaim inspiráltak... Minden portréhoz egy idézetet szeretnék mellékelni. Csak három-négy általam rézre karcolt személyiségtől nem maradt fenn személyes feljegyzés, vallomás."

Az előzőhöz hasonló sorozata az 1982–84 között elkészült Jeles házak, melynek megszületéséről így vallott a művész:

„Miután befejeztem első ilyen jellegű sorozatomat, a Pantheont, már akkor gondoltam a folytatásra. Aztán kialakult bennem utazásaim, élményeim nyomán, hogy megpróbálom szintén hatvan lapon ábrázolni az Erdélyben jellegzetes, nevezetes műemlékeket. Ezek tulajdonképpen hétvégi utazásaink emlékei. A sorozatot feleségemnek dedikáltam, Katinak, útjaink emlékére, melyeket közösen tettünk meg a családdal. Térkép után felkerestünk egy-egy műemléket, nem szalonnasütéssel, hanem dokumentálódással járó kirándulások voltak. Így halmozódott az anyag, bár sokkal többet jártam be, mint hatvanat (...)

Igyekeztem ezeket egészen a Bánságtól, Bihartól kezdve Máramarosig, Hátszeg, Székelyföld vidékéig és szűkebb környezetünkig, Kolozsvárig fölmérni. Hangsúlyozni szeretném, hogy nem történész és nem építész szemmel. Mint grafikus közelítettem meg ezeket a tárgyakat. Olyan szögből, olyan módon próbáltam meg őket ábrázolni, hogy valamelyest újat hozzak. (...)

Első sorozatom után természetesen a rézkarcnál maradtam. Az csak lassan alakult ki, hogy a képeken ne csak egy épület legyen; igyekeztem elkerülni, hogy az ábrázolások képeslapszerűek legyenek. Így a lapokon megjelenik az épület teljes egészében vagy részben, a belőle kiemelt két-három elemmel. Torockó lapján például megjelenik a torockószentgyörgyi vár, egy a torockói vasművességre jellemző rácselem, és a Székelykő is, ami annyira hozzátartozik a város képéhez."